My Life.

Szinteti-ziháltunk.Ez egy külön történet. Péntek reggel kezdődött, amikor a 10:50-es busz helyett 10:10-essel mentem be Szombathelyre. Jól kezdődött a napom. NAgyon vártam a délutánt-estét. Kőszegre mentünk szintetizáló képzésre. Ezt mamámnak említettem egy héttel ezelőtt kb. és elkezdett örülni, hogy de jó, hogy megint nekiállok zenélni. Összekeverte szegényem a szitetizátorral. Nemgáááz.Nham szóval Kőszeg. Hmm. 13:00kor indultunk. Előtte már másfél órával ott voltunk páran LOGO előtt, beszélgettünk és pipáztunk. Lassan gyűlt a kis csapat. Bevallom kevesebb emberre számítottam, kb. 50en lehettünk. Sokan ismertük is egymást.MEgérkezett a busz, elfoglaltuk olyannyira, hogy Felcimmel a lépcsőn kellett ücsörögnünk egészen a kollégiumig. Nem nagyon zavart minket, imádunk hülyéskedni, így is élveztük az utat, sőt talán jobban. Mikor odaértünk  lezajlott a regisztráció és a megnyitó. Mindenki kapott nyakbaakasztós névkártyát. 3féle szín volt, kék-zöld-sárga. Kéket kaptam, ami annyit jelentett, hogy a kék csapatban voltam a szekciómunkák ideje alatt. Különböző képzéseken vettünk részt, mint pl. "Én és Európa", "Ifjúság és a média". Sorolhatnám még, de a pontos nevük nem jut eszembe. Este vetélkedők kerültek megrendezésre, ahol újabb csapatokra lettünk osztva, színtől függetlenül. Pénteken a tornateremben volt, kissé 24-órás vetélkedő feelingű vicces verseny. Csapatnevünk "Győző bárányai" volt. Lényegét nem értettem, sőt még most sem értem. Aznap este nem nyertünk, maximum csak tapasztalatot. A vetélkedő után szabad foglalkozás volt-a kollégiumon belül-,nagyjából azt csináltunk, amit akartunk. Nagyjábóól. A szobában két körmendi lánnyal voltam, akiket előzetesen nem ismertem. Tök jól elvoltunk, találtunk közös témákat. Másnap reggel nagyon nehezen keltünk fel.Szunyus mindkét reggel próbált felkelteni, kisebb-nagyobb sikerrel.A délutáni képzésen majdnem elaludtam, de próbáltam figyelni. Arról nem tehetek, hogy hülye vagyok a honlapszerkesztéshez. A napom fénypontja az volt, hogy Wity és Zizii próbáltak megtanítani tekergetni. Nem tudom mi a neve annak az izének, de nagyon bejön. Csak párszor ütöttem le magam, és csak kicsit veszélyeztettem a körülöttem lévőket. :) Az esti vetélkedő a városban volt, utána Ocho Macho koncertre indultunk, de sajnos nem fértünk be a szórakozóhelyre, ezért azt az ajánlatot kaptuk, hogy visszamegyünk a kollégiumba, és ott bulizhatunk. Na, ezt sem sikerült megvalósítani a portásnő miatt. Undorító egy személy volt. 02:50kor már fent rikácsolt, hogy 02.00kor takarodó van, úgyhogy kussoljunk. Viccesvolt. Másnap délelőtt volt a vetélkedők eredményhirdetése. Alap, hogy mi nyertük meg. (háhááá)Én személy szerint szomorú vagyok, hogy haza kellett jönni. Kibírtam volna még pár napot ott, főleg a társaság miatt. :)

Tél van. Újra beköszöntött a hideg, ami szinte csontig hatol. Az ablakon kinézve nem látok mást, mint a lehullott levelektől sárguló avart, rajta egynéhány félig elolvadt hókupaccal. A szél, mintha versenyt futna az idővel, táncra hívja az útjába kerülő kopasz fák ágait.

   Az utcák kihaltak, egy ember sem jár rajtuk. Az autók is egyre ritkulnak a főúton, lassan csak a busz hangja töri meg a csendet. A meleg szobámban egy pokrócba betakarózva hallgatok egy számot, ami már régóta nagy kedvencem. A zenén kívül csak a tollam sercegésére figyelek. Imádom ezt a hangot, kicsit olyan természetfeletti. Lehet, hogy ez csak számomra van így, mindenki másban leli örömét. A gondolatok csak úgy kavarognak a fejemben, de mire leírnám őket, a szavak mintha elveszítenék az értelmüket. Olyan ez, mint egy kódolt nyelv, aminek jelentését csak én tudhatom, és ami nem akarja, hogy mások is megértsék. Az ablakon kinézve belefeledkezem a látványba. Madarak keringenek az égen, szinte olyan, mintha valamiféle táncot járnának. Gyönyörű, ahogy követik egymást, és szinkronban mozognak. Gondolatban megállítom egy pillanatra az időt, és egy gyönyörű festményszerű kép lebeg előttem. A távolban homályosan látni egy erdősávot. Nem emlékszem, hogy valaha is jártam volna ott. Pedig milyen közel van, talán egy kilométernyire lehet a házunktól. Erről eszembe jut egy történetrészlet, amit még a Papi mesélt nekem kiskoromban. Kutatok az emlékeim közt, de már nem igazán emlékszem rá. Szinte előttem van az arca, ahogy ül előttem és mesél. Milliószor képes lettem volna végighallgatni. Hangja mély, kissé rekedtes, mégis édes volt. Gondolataimból feleszmélve éreztem, ahogy egy könnycsepp futott végig arcomon. Kellemes volt a forróság, amit maga mögött hagyott. Felkeltem, és a könyvespolcomhoz mentem. A könyveim közt volt egy kép, a hátoldalán egy felirattal:

„Mindig veled leszek!”

Megfordítottam. Egy balatoni nyaraláson készült. Talán ez volt az utolsó nyár amit vele tölthettem. Egy öregember, aki féltőn öleli meg unokáját, a szemében pedig látni lehet a végtelenül nagy boldogságot, és szeretetet. Ő állt mellettem. Ő aki mindig megértett, bíztatott, féltett, és tanított. Csak ilyenkor lehet rájönni arra a szomorú tényre, hogy milyen az, amikor elveszítjük a lelkünk egy darabját. A könnyeim lassan elborították az arcomat. Erőt vettem magamon, kerestem egy zsebkendőt, és letöröltem. Tudtam, hogy nem szabad sírnom. Ez csak azt mutatja, hogy milyen gyenge vagyok, pedig az ő szemében mindig is én akartam a legerősebbnek látszani. Túl tökéletes akartam lenni, nem EGY unoka, hanem AZ Unoka.

Az emlékeim elhatalmasodtak a többi gondolatom felett. Lehet, hogy a tél miatt. Erről az évszakról nekem valahogy a múlt, az elmúlás, az emlékezés, és a szomorúság jut eszembe. Pedig ugyanolyan gyönyörű a maga nevében, mint a tavasz, az ősz, vagy akár a nyár. Az ablakon kinézve láttam, hogy a hó apró pelyhekben szálingózik az égből.

Talán tudat alatt, a gondolataim hipnózisában egyből az udvar felé siettem. Mielőtt kiléptem volna az ajtón, felvettem a kabátomat és a csizmámat, és kimentem a hóesésbe. Gyönyörű, szinte varázslatos látvány volt, ahogy a sötét égre felnézve láttam, ahogy a hópelyhek egyre közeledtek felém...

kedvem semmi. vagyis olyan szürke. az elmúlt pár napban megtanultam pár dolgot. senkiben sem szabad megbízni. erről igy ennyit. nemtudok mit írni. mátol no cigi. eldöntöttem. reggel megyek dolgozni. előre unom a fejemet már most. . .

Nem tudom mit mondjak neked, mert nem tudom mit érzek. CSak annyit tudok, hogy van benned valami, amit mindig is keresett a szívem. Húz hozzád valami, valami furcsa érzelem, amit nem tudok megfogalmazni. Próbállak eltaszítani, de nem tudlak. Az a baj, hogy igazából meg akarlak kapni. Változnak a gondolataim, nem tudom mit akarok. Nem tudom, szeretlek-e?! Csak annyit tudok, hogy van egy érzés a szívemben, ami ki akar törni. Csak érezni akarlak, csak tudni, hogy itt vagy nekem. Csak látni szemeidben a szemeim, csak nevetni veled, fogni a két kezed és sírni érted, mint egy hős szerelmes. Sajnálom, hogy ez vagyok. Most egy kicsit fáj ott bent, ott a szívem tájékán felhasadt a seb, elkezdett vérezni. Elgyengültem, és fekszek a földön, mint egy törött szárnyú angyal. NEm kapok levegőt, fulladozom. Az a kérdés, hogy jössz-e te, hogy megments, vagy otthagysz?

milyen igaz... :/

elsőblog. első bejegyzés. történelmi pillanat. eddig nem volt türelmem,  időm, és kreativitásom ilyenekhez. hülyeségnek tartottam. de most túl sok a gondolat. mondjuk leírni is nehéz. de nem fárasztok feleslegesen senkit. hosszú monológ lenne^^. ami olyan, aki ismer, úgy igazán nagyon, az kiolvassa a lényeget a szememből, a mozdulataimból, meg ilyesmikből. aki csak kicsit ismer, és érdekli, az rákérdez. aki nem is mer azt meg ne is érdekelje^^.

hmm. röviden ennyi a lényeg. :) ma nem voltam suliban. doki sem tudta mibajomvolt. nem fontos az ilyesmi, nem arra valók az orvosok, hogy ezt kiderítsék. holnap 10rekell menni. jóvilág.

megyek aludni. nekem már fellőtték a pizsit. nevicces. holnap folytatom. vagynem:]

...

pacsiiíí<3